Klasszikinfók, 2021, visszaváltás

2020.05.27.
2020.05.27. fezenhu

Klasszikinfók, 2021, visszaváltás

Köszönjük ezt a türelmet, megértést és a hatalmas szeretetet, amit tőletek kapunk. ❤🙏
Már a legelső közleményünkben is jeleztük, hogy: “A FEZEN biztosan nem hagy cserben Benneteket!” Amint biztossá vált, hogy a hagyományos módon idén nem tudunk fesztivált tartani, azóta azon dolgozunk, hogy senki ne járjon rosszul, azok közül, akik már megvették a 2020-as bérletüket. Három lehetőséget ígértünk, és mostanra a harmadiknak is látjuk a pontos menetrendjét.
Az első, és szerintünk a legkézenfekvőbb, hogy FEZEN2020-as jegyetekkel eljöttök jövőre a fesztiválra, ahol mindenkivel talákozhattok majd, akiért idén jöttetek volna, hiszen az összes bejelentett külföldi előadóval sikerült áttennünk a bulit 2021. július 28-31. közé. Azaz biztosan itt lesz velünk az Amon Amarth, az Anthrax, a Danzig, a Cro-Mags és a Death Angel is. Persze érkeznek is még melléjük több műfajból is külföldi fellépők, és rengeteg hazai banda. Az is egészen biztos, hogy a FEZEN2020-as jegy vásárlásával a legolcsóbb áron jutottatok 2021-es jegyhez. Hamarosan indul ott is a jegyértékesítés, és az induló árak is a legutolsó 2020-as ár fölött lesznek.
A másik lehetőség a szintén már beharangozott Klasszik, a mi koronaűző, vírusölő háromnapos magyar fesztiválunk, amit úgy tűnik, hogy ti is ugyanannyira szerettek mint mi. Ennyi nélkülözés után kell ez a háromnapos kikapcsolódás a hazai élvonallal. Omegától a Halott Pénzig, Tankcsapdától a Bagossy Brothersig. A részleteket korábbi posztjainkban is megtaláljátok, és hamarosan a teljes programot is megismerhetitek. Ahogy az már szintén nem titok, ha itt használjátok fel a FEZEN2020-as jegyeteket, akkor a két fesztivál jegyára közötti különbözetért italkupont kaptok. Már zajlik ehhez kapcsolódóan a regisztráció, itt találjátok erről a pontos információkat: https://bit.ly/2ZMSG1r
A harmadik lehetőség a visszaváltás. Március óta nem üzemelő két klubbal és elmaradó nyári fesztivállal mi is is ismerjük azt a bizonytalan helyzetet, amiben minden forintnak pontosan megvan a helye, ezért a teljes visszaváltásra is adunk lehetőséget. Ha ezzel élnétek, regisztráljatok az erre létrehozott űrlapon: https://bit.ly/JEGYVISSZAVALTO június 14-ig, 15-től pedig mindenki a vásárlás helyén (az online jegyeket online) visszaválthatja 2020-as fesztiváljegyét, 2020. július 15-ig.
Örülünk, hogy velünk vagytok, és reméljük, hogy találkozunk szeptemberben vagy a klubszezonban vagy 2021-ben! 🙂